Védjegyoltalom és szellemi vagyon | BeWise — Vagyon- és Tudásvédelem
Védjegyoltalom & szellemi vagyon

Azt hiszed, a tiéd a márkád, mert megvetted hozzá a domainnevet?

Egyetlen hivatalos levél elég, és holnaptól át kell keresztelned a cégedet — miközben elveszíted az összes marketingpénzt, amit eddig a névre költöttél. A jog ugyanis csak azt tudja megvédeni, akinek arra alapja van.

35 év vállalkozói múlt, négy szektor SZTNH- és EUIPO-eljárások Minősített auditori, jogi és védjegyszakértői hálózat Magyar KKV-kra szabva
Tisztázzuk az alapokat

Mi az a védjegyoltalom — a marketingszöveg nélkül?

Definíció — Védjegyoltalom

A védjegyoltalom olyan kizárólagos iparjogvédelmi jog, amelyet az erre hivatott hivatal jegyez be: Magyarországon a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH), európai szinten az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO). Tíz évre kizárólagos használati jogot biztosít a cég nevére, logójára és szlogenjére, megújítható. Megakadályozza, hogy a versenytársaid használják vagy lemásolják a márkádat — és önálló vagyonértékű jogként megteremti a jogalapot a jogdíj alapú jövedelemszerzéshez is.

A jogdíj adózása lényegesen kedvezőbb lehet, mint a béré vagy az osztaléké — de ez konkrét feltételekhez kötött, és cégformánként, ügyletenként külön meg kell vizsgálni. Nálunk nem ígéret, hanem számítás: az előszűrésen a te cégedben nézzük meg, mi teljesül és mi nem.

Kinek szól ez, és kikkel nem dolgozunk együtt?

Szigorú szűrő. Nem mindenkivel érdemes belevágni — és ezt inkább az elején mondjuk meg.

Pontosan neked szól, ha:

  • Van saját neved, logód, termékcsaládod, amit éveken át építettél, és nem akarod, hogy egy ügyeskedő alvállalkozó vagy egy konkurens ingyen elvigye.
  • Van egy működési módszered, ami a fejedben és a kulcsembereid fejében van — de sehol nincs leírva, hogy a tiéd.
  • Törvényesen akarod kivenni a saját pénzedet, és azt szeretnéd, hogy ehhez valódi, dokumentált jogalap álljon mögötted, nem pedig okoskodás.
  • Növekedni akarsz: franchise-ban gondolkodsz, tőkebevonás vagy cégeladás előtt állsz, és valódi vagyont akarsz felmutatni a mérlegedben.

Akiktől elhatárolódunk:

  • Aki "okosba'" akarja megoldani dolgokat,és a törvényt megkerülve szeretne jogot szerezni magának. Mi kizárólag dokumentált, törvényes szerkezetekkel dolgozunk — máshoz nem adjuk a nevünket.
  • Aki halogat. Ma reggel is beszéltem valakivel, aki egy éve adhatta volna be az anyagát. Most is megcsináljuk — de egy évvel ezelőtt olcsóbb és biztonságosabb lett volna.
  • Aki csak az ingyenes tippeket gyűjti, és nincs valós tétje a cége működésének.
Gondolj bele: te mit tennél ebben a helyzetben?

„A domain a miénk. Megvettük, béreljük. Levédeni nem védettük le — mi találtuk ki, nem látjuk veszélyesnek.”

Ezt a mondatot havonta többször hallom. Ismerős ez a hamis biztonságérzet? A domain csupán egy időszakos bérlet: nulla jogi védelmet ad a névre. Ha nincs mögötte oltalom, az olyan, mintha beleraknád a pénzt a kincstárba, nyitva hagynád a kaput, a kulcsot benne felejtenéd, és még ki is támasztanád egy székkel, hogy a huzat be ne csapja. És ami a legrosszabb: amiről nem tudod, hogy elvitték, az nem fáj. Csak akkor, amikor egyszer csak észreveszed, hogy hiányzik.

01.

A névcsere közvetlen ára

Öt-tíz éven át építesz egy márkát, elköltesz rá tízmilliókat marketingre. Aztán érkezik egy felszólító levél, mert valaki más védte le a nevet. Nemcsak az eddigi marketingpénzt dobtad ki: holnaptól cserélheted le az összes táblát, weboldalt, csomagolást és hirdetést.

02.

A pereskedés tévhite

Sokan mondják: „Alig várom, hogy valaki megpróbálja — elmegyünk bíróságra, és keresek rajta egy rakás pénzt.” Oltalom nélkül viszont nem egy hivatalos papírt veszel elő, hanem pert indítasz. Ügyvédi díj, szakértői költség, évekig elhúzódó eljárás — miközben a másik fél nyugodtan használja tovább a nevedet.

03.

A láthatatlan vagyon

Amíg a márkád és a működési tudásod nincs levédve és értékelve, a könyveidben nulla forinttal szerepel. Ha el akarod adni a céget vagy tőkét akarsz bevonni, a valódi érték töredékét fogod látni a mérlegben. Közben a bért és az osztalékot a maguk teljes terhével veszed ki.

És közben mindenki ezt mondja neked

„Építs brandet!” — igazuk van. De van egy lépés, amit mindenki kihagy.

A tanácsadók azt mondják: építs brandet. Mi is ezt mondjuk. Csak előbb — mielőtt milliókat költenél marketingre és promócióra — győződj meg róla, szabad-e ez a név egyáltalán szabad-e, és lehet-e a tiéd.

Mert egy köznyelvi szót vagy két magyar szó összetételét nagyon nehéz megvédeni. Hiába költöttél rá évekig. Ezt öt perc alatt nem lehet megmondani — de néhány nap alatt igen — még mielőtt bármit kockáztatnál.

Nézzük meg, szabad-e még a neved →
Nézzük meg a dolgot a pénz nyelvén is

Rendezd át a játékszabályokat: védd le a szellemi vagyonodat, és részesülj jogdíj alapon abból, amit te hoztál létre.

Definíció — Szellemi termék jogdíjrendszere

A cég által kifejlesztett, dokumentált és hivatalos oltalom alá helyezett szellemi tulajdon (védjegy, működési know-how, szoftver) használati joga után fizetett ellenérték. Ahhoz, hogy ez működjön, három dolog kell egyszerre: jogi oltalom, dokumentáció és független értékelés. Ha bármelyik hiányzik, nincs mire jogdíjat alapozni — hiába kedvezőbb a százalék.

A jogdíj alapú kivét lehetőségét minden esetben a konkrét cégre kell megvizsgálni: cégforma, adózási mód és szerződéses háttér dönti el, mi valósítható meg belőle.

A szellemi vagyont nem lehet „csak úgy” lekönyvelni egy hasraütésszerű számmal. Ezért járjuk végig a teljes utat: levédjük a nevet és a működési know-how-t, leltárba vesszük, ami van (és azt is, ami hiányzik), majd független szakértői értékeléssel forintosítjuk a cégben lévő tudást — és emeljük be a mérlegbe. Innentől a márkád értéke nem érzés kérdése, hanem szám.

Előtte — utána

Hagyományos működés (előtte) A BeWise rendszere (utána)
Vérzik a szíved az utalásnál: A megtermelt profitot bérként vagy osztalékként veszed ki, a maguk teljes adó- és járulékterhével. Jogdíj alapú kivét — dokumentált jogalappal: A levédett szellemi vagyonod használati díjaként, a feltételek vizsgálata után, törvényesen.
Láthatatlan cégvagyon: A cégedben lévő többéves szellemi munka és know-how 0 Ft-tal szerepel a mérlegben. Mérlegbe emelt szellemi tőke: A hivatalosan felértékelt tudás bekerül a könyvekbe, növelve a cégértéket és a hitelképességet.
Kiszolgáltatottság és lopásveszély: A kulcsemberek és az alvállalkozók bármikor kisétálhatnak a folyamataiddal és az ügyfélköröddel. Kincstárba zárt értékek: Oltalom, letét, titoktartási és licencszerződések védik a cég elméjét a belső és a külső támadásoktól egyaránt.
A cég csak addig ér valamit, amíg te bírod: Ha a tudás a fejedben van, nélküled a cég értéke nulla. Nem eladható, nem örökíthető. Átadható, eladható, örökíthető: Dokumentált működés, ami nélküled is fut — és a vagyon nem az operatív cégben áll kitéve a mindennapok támadásának.

Nem elmélet. Valós magyar cégek, valós számokkal.

Felmérésünk alapján

A magyar KKV-k 95%-ánál a szellemi vagyon egyáltalán nincs feltüntetve a könyvelésben. Ezért a cégük papíron csak töredékét éri a valós értékének.

Tapasztalati adat

Átlagosan másfél év telik el aközött, hogy valaki kijelenti: „engem nem lehet lemásolni” — és aközött, hogy kétségbeesetten felhív, mert elvitték a márkáját vagy a folyamatait.

Három eset a gyakorlatból

Esettanulmány #1

A biztosítási szakértő

Évek alatt kialakított egy saját ügyfélkezelési módszert. Papíron ez nem volt sehol: se levédve, sem leírva. Elkészítettük a dokumentációt, letétbe helyeztük a know-how-t, elindítottuk a védjegyeljárást. Azóta nem attól fél, hogy lemásolják — azon dolgozik, hogyan adja tovább.

Esettanulmány #2

A klímaszerelő cég

Milliárdos árbevétel, két évtized munkája. A gyerekek nem akarták átvenni — nem a pénz miatt, hanem mert nem akarták megörökölni az apjuk mindennapi operatív harcait. Dokumentáltuk a működést, és olyan vagyontárggyá formáltuk a céget, amely nélküle is termel.

Esettanulmány #3

A szoftverfejlesztő

Két év alatt több mint 170 millió forintot költött fejlesztésre. A könyvelő szabályosan lekönyvelte — költségként. A mérlegben tehát nulla forintot ért. Közben a szoftver havi 30 millió profitot termelt. Évi 360 milliót. Mennyit ér ez ötéves távon? Mérlegbe emeltük.

Amiért a cégvezetők nyugodtan alszanak, ha velünk dolgoznak

„Így meg nem kell rezegni. Nyugodtan lehet aludni, nyugodtan be lehet mutatni, hogy mennyi pénz van a zsebedben, mert legálisan leadózott pénz van benne.”
— Vasvári Irén, cégtulajdonos
„Senki nem adott egy ilyen összefoglaló, tudatos, megvalósítható, lépésről lépésre való folyamatot, aminek 3, 5, 10 év múlva olyan kifutása van, ami az unokáim életét is anyagilag rendbe teheti.”
— Cégvezető ügyfelünk

A leggyakoribb félelmek — és a jogi valóság

1. „Ez nem egy kiskapu? Nem fogják rám, hogy csak adóelkerülésre használom?”
Ügyfeleink mondják: „Ez egy viszonylag kedvező forma, tehát előbb-utóbb ráfoghatja valaki, hogy te ezt csak adóelkerülésre használod…”
A valóság: Egy ellenőrzésen nem a kedvezőbb adókulcsot nézik, hanem azt, van-e mögötte jogalap és dokumentáció. Mi pontosan ezt tesszük le az asztalra: hivatalosan bejegyzett oltalmat, letétbe helyezett működési know-how-t és független szakértői értékelést. Nincs „okosba'” megoldás — ha valami nem építhető fel törvényesen, azt megmondjuk, és nem csináljuk meg.
2. „A könyvelőm vagy a könyvvizsgálóm le fog beszélni róla.”
Ügyfeleink mondják: „A könyvelőm csak annyit mondott, hogy a pénzre mindenképp kérdezz rá, ne legyen több a leves, mint a hús…”
A valóság: A könyvelő a múlt lezárt adataiból dolgozik, az ügyvéd egyedi szerződéseket ír. Mi azt a metszéspontot kezeljük, ahol a szellemi tulajdon, a cégépítés, az adózás és a vagyonszerkezet találkozik — egyben, rendszerként. Nem a könyvelőd helyett dolgozunk: készen kapja tőlünk a szerződéstervezeteket és az elszámolási hátteret, hogy be tudja illeszteni a meglévő rendszerbe.
3. „Túl bonyolult a jogi háttere, és elakadtam a döntésben.”
Ügyfeleink mondják: „Sok az a háromezer oldal… kellően félek ahhoz, hogy tudjam, mi mindent meg tudnak velem csinálni jogilag.”
A valóság: A jogszabályi dzsungelt nem neked kell átvágnod. Lépésről lépésre végigmegyünk a folyamaton, és a bonyolultságot lebontjuk végrehajtható szakaszokra. Neked abban kell együttműködnöd, hogy a fejedben lévő tudás felszínre kerüljön — ezt strukturált beszélgetéseken vezetjük végig.
A folyamat

Négy lépés a láthatatlan vagyontól a védett, értékelt cégvagyonig

Nem egy elszigetelt trükk, hanem egy sorrend. Minden lépés a következő alapja — és van, aki a 2. lépés után rövidebb úton is mehet tovább.

01. lépés

Felmérés

Mielőtt bármit levédenénk, megnézzük, mi van egyáltalán a cégedben. Védjegykutatás: szabad-e még a neved, a logód, és egyáltalán a tiéd lehet-e. Emellett egy konzultáció arról, milyen szellemi vagyon halmozódott fel nálad az évek alatt.

Eredmény: tudod, hol állsz, és mibe érdemes belevágni.
02. lépés

Jogi védelem

Amit felfedtünk, az oltalom alá helyezzük: védjegyeljárás a brandre, a névre és a logóra (SZTNH, illetve EUIPO), önkéntes műnyilvántartás és letét a működési know-how-ra.

Az Eredmény kettős: egy pajzs, ami megvéd — és egy jogalap, ami nélkül jogdíjat sem tudnál kivenni.
03. lépés

A láthatatlan vagyon aktiválása

Itt következik az audit. Szellemi termék- és vagyonbiztonsági átvilágítás: körülbelül 200 kérdés, a te szektorodra szabva — mert mást kell megkérdezni egy tanácsadó cégnél, mint egy gyártónál. Leltárba vesszük, ami van, és azt is, ami hiányzik. Ezután jön a független szakértői értékelés és a mérlegbe emelés.

Eredmény: forgatókönyv a kezedben — mi a következő lépés, milyen sorrendben. És a cégedben lévő tudás forintban kifejezve.
04. lépés

Struktúra

A védett, felértékelt vagyon nem maradhat az operatív cégben — az van kitéve a mindennapok támadásának. Holding- vagy bizalmi vagyonkezelési szerkezetet építünk, és abba helyezzük át.

Eredmény: a vagyonod nem attól függ, hogy az operatív cég mit hoz. Átadható, örökíthető, eladható.
Mellékút

Ha nem kell megvárnod az auditot

Ha nagyobb forgalmú, tőkeerős céget vezetsz, vagy generációváltás előtt állsz, a 2. lépés után nem kell megvárnod az auditot. Innen azonnal indulhat a vagyonvédelmi szerkezet kiépítése — a bizalmi vagyonkezelési vagy holdingstruktúra felállítása.

Eredmény: a legsürgősebb kitettséged szűnik meg először, az audit pedig utána jön.

Az időablak és a lyukas vödör

Amíg a cégedben lévő tudás nincs levédve és nincs értéke a könyvekben, addig minden hónapban ugyanaz történik: te éjt nappallá téve dolgozol, a csengő-bongó birodalmi forintok pedig elszivárognak a lyukas vödör alján. Nem azért, mert valaki ellop valamit — hanem mert soha senki nem tette a helyére azt, ami a tiéd.

Ne várd meg azt a másfél évet, amíg valaki lemásolja a márkádat. És ne várd meg azt a karácsonyi partit sem, amikor a kulcsembered zsebre teszi a prémiumot, megtörli a szája szélét, és odaadja a felmondását. Aznap derül ki, a cégértékedből mennyi létezett csak az ő fejében.

Tedd meg az első lépést, mielőtt a piac vagy az élet dönt helyetted

Kérj egy 30 perces, díjmentes előszűrést. Megnézzük, mi van a cégedben, szabad-e még a neved, és milyen sorrendben érdemes belevágni.

KÉREM A 30 PERCES DÍJMENTES ELŐSZŰRÉST
🔒
Csak törvényes út: kizárólag dokumentált, független értékeléssel alátámasztott szerkezeteket építünk. Ami nem építhető fel tisztán, azt megmondjuk — és nem csináljuk meg.
🤝
Titoktartás (NDA): a céged pénzügyi adatai és belső folyamatai nálunk teljes biztonságban vannak.
📋
Könyvelőbarát megvalósítás: közvetlenül egyeztetünk a könyvelőddel és a könyvvizsgálóddal, így neked nem jelent többlet adminisztrációs terhet a folyamat.

Az adataidat zárt, titkosított rendszerben kezeljük. Nincs spamelés, nincs „okosba'” adatkiadás.

Gyakran ismételt kérdések

Honnan tudjam, hogy van-e a cégemben mérlegbe emelhető szellemi termék?+
Ha van egyedi működési folyamatod, bejáratott márkaneved, saját oktatási anyagod vagy olyan módszered, amit nálad máskép csinálnak, mint a konkurenciánál — akkor van. A legtöbb cégvezető nem is tudja, mekkora vagyonon ül, mert a mérlegben ez nulla forinttal szerepel.
Mi van, ha a nevem túl általános ahhoz, hogy levédhető legyen?+
Ez gyakoribb, mint hinnéd. Egy köznyelvi szót vagy két magyar szó összetételét nagyon nehéz megvédeni — hiába költöttél rá évekig marketingre. Pont ezért kezdjük felméréssel: előbb megnézzük, mi lehet a tiéd, és csak utána költesz rá. Van, ahol a megoldás egy fantázianév vagy egy egyedi szóösszetétel, ami már védhető.
Visszamenőleg is lehet dokumentálni?+
Igen. A működési tudásod nem tegnap keletkezett — évek alatt épült fel. Ezt az utat utólag is fel lehet rajzolni: mikor mit vezettél be, milyen döntés után mi változott a számokban, melyik képzés vagy módszer után hogyan mozdult a bevétel. Ez az idővonal a dokumentáció gerince.
Miben különbözik ez a könyvelőm vagy az ügyvédem munkájától?+
A könyvelő a múlt lezárt adataiból dolgozik, az ügyvéd egyedi szerződéseket ír. Mi azt a metszéspontot kezeljük, ahol a szellemi tulajdon, a cégépítés, az adózás és a vagyonszerkezet találkozik — egyben, rendszerként.
Mennyi munka ez nekem?+
A dokumentáció, a jogi letét és az audit nehezét mi visszük. Neked abban kell együttműködnöd, hogy a fejedben lévő tudás felszínre kerüljön — ezt strukturált beszélgetéseken vezetjük végig.
Mennyi idő, amíg a védjegy tényleg az enyém lesz?+
A védjegykutatás és az előszűrés napok kérdése — ez az, amit mindenképp a marketingköltés előtt érdemes megcsinálni. Maga a bejegyzési eljárás hónapokban mérhető, és a hivatal ütemétől, valamint az esetleges felszólalásoktól függ. A működési know-how letétbe helyezése ennél lényegesen gyorsabb, és nem kell megvárnod vele a védjegyeljárás végét.
A cégem adózási formája befolyásolja, hogy mennyit hoz ez nekem?+
Igen, és ezt pont ezért nem ígérgetjük előre. A jogdíj alapú kivét lehetősége és mértéke cégformától, adózási módtól és a szerződéses háttértől függ — van, ahol előbb a cégstruktúrát kell igazítani ahhoz, hogy egyáltalán értelme legyen. Az előszűrésen pont ezt nézzük meg a te cégedre, nem általánosságban.
Mennyit ér egyáltalán a brandem? Ki mondja meg?+
Nem mi, és nem is te: független szakértői értékelés. Ez a lényeg. Egy hasraütésszerű szám a mérlegben többet árt, mint használ. Az értékelés a cég valós számaiból, a márka piaci szerepéből és az iparági viszonyokból dolgozik — ezért állja meg a helyét később is.